scrollToTop

Ismét kerek volt a világ Debrecenben – fotókkal, videóval

Kéttucatnyi sportágat próbálhattak ki az óvodások és a kisiskolások szombaton az Oláh Gábor utcai sportcentrumban. Aki kedvet kapott valamelyikhez, azt a Debreceni Sportiskola szakosztályai várják a jövőben.

Heti Top: „Magyar Péter ugyanazt mondta Debrecenben az akkumulátorgyárakról, mint amit a kormány mond”

A kínai elnök magyarországi látogatásáról, Magyar Péter pártjának debreceni megmozdulásáról és az önkormányzati választásokról is szó esett a DTV elemző műsorában.

Családi napra gyűltek össze a homokkertiek – videóval

Színes programokkal és finom ételekkel várták a családokat a Homokkerti Közösségi Háznál szombaton. A rendezvényen az is megmutatkozott, milyen jól működő közösségi élet van a városrészben.

Programok Debrecenben: a különböző művészetek varázsában telik ez a májusi hét

Színházi fesztivál és képzőművészeti ünnep, animációs filmnapok, fotókiállítás és fesztiválkoncert is várja az érdeklődőket.



Hirdetés

Debrecen és környéke

Megkezdődött a debreceni egyetemisták egyhetes búcsúja – fotókkal, videóval

Énekszótól voltak hangosak reggel Debrecen utcái. A Böszörményi úti campus végzősei megtartották a fél évszázados hagyománnyal rendelkező sárgulásukat.

Dátum 2024.05.10    Debrecen

Pósán László: „Kozma Éva nagyon csúnyán megtévesztette az embereket” – videóval

Benzinkutakat üzemeltető cégben résztulajdonos Kozma Éva, a Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület elnöke, aki folyamatosan az akkumulátorgyárak ellen tiltakozik.

Dátum 2024.05.10    Debrecen

Egyszer volt, hol nem volt: mesélnek a padok a debreceni Liget téren – videóval

Hat darab ilyen különleges utcabútor várja a debrecenieket a Csapókertben. Egy QR-kód beolvasásával mesekönyv nélkül is válogathatnak a padon megjelölt szerzők művei közül az arra járók.

Dátum 2024.05.10    Debrecen, Kultúra

Családbarát tevékenységéért díjazták a Debreceni Egyetem Klinikai Központját

A gyógyítás mellett a dolgozók testi-lelki egészségének megőrzésében és a kommunikációban is kiemelkedő a Debreceni Egyetem Klinikai Központ tevékenysége.

Dátum 2024.05.10    Debrecen

Már negyven éve lehetnek bent az apukák a szülésnél Debrecenben

A Debreceni Egyetem Klinikai Központjában új korszaka kezdődött meg a magyar szülészetnek.

Dátum 2024.05.10    Debrecen

Nevet kapott a Pásti utcai zsinagóga előtti tér – videóval

Az egykori ortodox főrabbi, Krausz Vilmos nevét viseli mától. A Debreceni Zsidó Kulturális Napok részeként 25. alkalommal rendezték meg a helyi és a határon túli hitközségek nemzetközi konferenciáját.

Dátum 2024.05.10    Debrecen

Sport

Bejutottak a Magyar Kupa döntőjébe a DEAC női futsalosai

A Debreceni Egyetem alakulata felülmúlta a TFSE-t, így minden esélye megvan, hogy zsinórban negyedik alkalommal is elhódítsa a trófeát.

Dátum 2024.05.11    Sport, Futsal

A német sajtó szerint a Hertha BSC nem hosszabbít Dárdai Pállal

Az egykori magyar szövetségi kapitánynak nyáron lejár a szerződése a berlini klubbal, amelyet a vezetőség nem kíván megújítani. 

Dátum 2024.05.11    Sport, Labdarúgás

A kiesőjelölt Kozármisleny otthonában kezdik a bajnoki véghajrát a Loki kézisei

Ez már tényleg a finis a női kézilabda élvonalában, hiszen már csak négy forduló van hátra. A DVSC Schaeffler számára a hétvégi feladat kötelező jellegű.

Dátum 2024.05.10    Sport, Kézilabda

Srdjan Blagojevic: vissza kellett szereznünk az önbizalmunkat a következő nagy csata előtt – videóval

A Loki vezetőedzője szerint a Fradi elleni fájó vereség után az első pár nap arra szolgált, hogy összeszedjék magukat. Szeretnék a lehető legtöbbet kihozni a szezonból az utolsó két találkozón.

Dátum 2024.05.09    Sport, Labdarúgás

Ha nem tud nyerni a Felcsút az MTK-nál, még reménykedhet a Loki

Ha pontot/pontokat veszít szombaton a PAFC a Hidegkuti-stadionban, akkor ismét saját kézbe kerül a debreceni focisták sorsa, s hat ponttal célba érhet a DVSC.

Dátum 2024.05.11    Sport, Labdarúgás

Élőben adja a DTV és a Dehir a kis Loki és a DEAC rangadóját

A két debreceni csapat szombati mérkőzésével kezdődik a labdarúgó NB III 28. fordulója.

Dátum 2024.05.10    Sport, Labdarúgás

Kultúra

Itt az első Art Week, a kortárs képzőművészetet ünnepli Debrecen

Néhány napon át látványos programsorozat helyszíne Debrecen, sorra nyílnak a tárlatok szerte a városban. Hol és mit láthatunk? Itt a lista!

Dátum 2024.05.09    Kultúra, Képzőművészet

A szomorú királykisasszony Debrecenbe is ellátogat

A győri Vaskakas Bábszínház a DESZKA Fesztivál keretein belül adja elő népmeseátiratát.

Dátum 2024.05.09    Kultúra, Színház

Debrecenben búcsúznak az Eldorádótól a szolnoki színészek

Ez lesz az utolsó alkalom, Bereményi Géza darabját a Deszka fesztiválon fogják játszani.

Dátum 2024.05.09    Kultúra, Színház

A Legmegragadóbb mesélő díjat kapott a debreceni színész

A Vojtina Bábszínház művészét a Vas Laciban nyújtott alakításáért jutalmazták a kaposvári fesztiválon.

Dátum 2024.05.11    Kultúra, Színház

Az élet több, mint a törékeny test: rendhagyó tárlatvezetés Kustár Gáborral

Kustár Gábor művésztanár osztja meg személyes gondolatait a Nagytemplomban a Nemzeti Emlékhelyek napján.

Dátum 2024.05.10    Kultúra, Képzőművészet

Megjelent a Debreceni korzó májusi száma

Debrecen – A programajánló kiadvány 40 ezer példányszámban érkezik a postaládákba és megtalálható a terjesztési pontokon. Sport, kultúra, programok a Korzó legfrissebb lapszámában.

Dátum 2024.05.10    Debrecen, Sport, Kultúra

Ország-világ

Együttműködési megállapodást kötött a Gondosóra program és a gyógyszerészkamara

A tájékoztatás és koordináció, később pedig a 65 évesnél idősebbek gördülékenyebb gyógyszerhez jutása érdekében kötöttek együttműködési megállapodást.

Dátum 2024.05.10    Belföld, Egészség

Magyar-kínai együttműködés a vasúti járműgyártás területén

A megállapodás kiterjed mozdonyok beszerzésére és magyarországi gyártási kapacitás közös létrehozására.

Dátum 2024.05.11    Gazdaság

Hungrail: a gigakamionok megjelenése társadalmi és környezeti károkkal járna

Az EU által preferált óriáskamionok veszélyt jelentek a közlekedésben, megterhelik az úthálózatot, és fenyegetést jelentenek a környezetre.

Dátum 2024.05.11    Gazdaság, Világ

Csodás természeti jelenséget fotóztak le Hajdú-Bihar felett

Hazánk koordinátáján viszonylag ritkán látható északi fény, de a mögöttünk levő éjjelen most ismét felragyogott.

Dátum 2024.05.11    Hajdú-Bihar, Bulvár

Mihail Misusztyin az orosz miniszterelnök, Putyin aláírta a kinevezést

A közgazdász végzettségű politikus korábban az adóhatóság élén is dolgozott, fiatalon pedig aktív jégkorongozó volt.

Dátum 2024.05.10    Világ

Vadonleső Program: keresd a fehér tündérrózsát!

Debreceniek is leselkedhetnek: adatgyűjtő akció indul a szép vadvirág Tisza-tavi előfordulásának feltérképezésére.

Dátum 2024.05.10    Bulvár